Drága Nagymami!
Hát itt vagyunk... Ez is eljött... Elköltöztél, úgy döntöttél, elég volt e földi életből. Engedtél a hívásnak. Úgy érezted, bevégezted a dolgod. Elhiszem, megértelek, az elmúlt két hét a kórházban, részben - ha nem végig - az intenzív osztályon, nagyon nehéz volt, megterhelő, kimerítő. Neked pedig már amúgy is kevés erőd maradt. Majdnem 95 teljes évbe telt, hogy cseppenként elszivárogjon az egész. Éveken keresztül mindig vártál valamire, az adott neked erőt, az táplált téged. Hol az első dédunokára, hol a másodikra, hol a viszontlátás reménye tartott meg téged. Most viszont már ez sem tudott elég löketet adni, már nem maradt elég erőd kapaszkodni bele... Pedig húsvétkor még találkozhattunk volna. Még egyszer láthattad volna ezt két gézengúzt, akik egy pillanat alatt szétszedik a házat. Még egyszer hallhattad volna a harsány kacagásukat - vagy a hisztis sírásukat, attól függ :)
